hirek.csillagaszat.huA Magyar Csillagászati Egyesület hírportálja
      
 
 
Főoldal arrow A hét csillagászati képe
     
Borovszky Péter, Budapest

A hét csillagászati képe - A Mars földközelben

2010. február 08., hétfő | 2010/06. hét
Nyomtatás
A Mars idei közelsége nem túl kedvező körülmények mellett következett be, ám így is sok részlet figyelhető meg a bolygón.

Az amatőrtávcsövek egyik kedvelt célpontja a Mars. Narancs színe már szabad szemmel is feltűnő. Nem csoda, hogy a távcső csillagászati alkalmazásának kezdeti időszakában is lencsevégre került. Beható távcsöves vizsgálatára csak nagyjából kétévente van kedvező  lehetőség, azonban megfigyelési körülményei minden földközelség során változnak. Látszó átmérője igen tág határok között mozog. A jelenlegi közelség idején mintegy 99 millió km-re volt bolygónktól. Ez a közelség január 27-én következett be, ekkor érte el a 14” látszó átmérőt a bolygókorong. A legnagyobb közelség idején lényegesen nagyobb, a 25”-et is meghaladja, ilyen alkalom legközelebb 2018-ban lesz (legutóbb 2003-ban volt nagy Mars-közelség). Ráadásul a bolygó horizont fölötti magassága is befolyásolja a látványt. Amennyiben minden szerencsésen alakul, már viszonylag szerény műszerekkel is sok érdekes részletet pillanthatunk meg a felszínén.

A Mars földközelben

A Mars 2010. január 24-én 22:05 UT-kor Budapestről, egy 19 cm-es Makszutov-Newton távcsővel fényképezve. Borovszky Péter felvétele.

A legszembetűnőbb felszíni alakzat a bolygó valamelyik pólussapkája, melyek már kisebb műszerekkel is észrevehetők. A mostani láthatóság idején az északi féltekére látunk rá kedvezőbben. Ezen a félgömbön jelenleg nyár van, így a hőmérséklet kevéssel 0 fok fölé emelkedik napközben. Eközben a déli pólusvidéken, a hőmérséklet elérheti a -140 fokot is. Amatőr műszerekkel megfigyelhetők a bolygó hatalmas sivatagos területei, valamint a sötétbarnás árnyalatú felföldjei is. Ezek a sötétebb területek nincsenek kapcsolatban a topográfiai alakzatokkal, megjelenésük időről időre változik. A felszín megörökítése sok amatőrcsillagász kedvelt időtöltése. A sikeres felvétel elkészítése sok tényező függvénye, elsősorban az optika minősége és a Föld légkörének pillanatnyi állapota szabja meg felvételünk minőségét. Ezen felül a legtöbb részlet megörökítésére az oppozíció, tehát a földközelség idején van esélyünk. Mindezen tényezők szerencsés alakulása idején készült Borovszky Péter kitűnő felvétele, amely részletgazdagságával hívja fel magára a figyelmet. Számtalan, térképekről ismerős alakzat azonosítható rajta. Természetesen a legszembetűnőbb a pólussapka, amely fehéres színével hívja fel magára a figyelmet. Amikor a most felénk billenő északi féltekén tél van, a pólussapka kiterjedése lényegesen nagyobb.  Akinek kedve van hozzá, egy marstérkép segítségével sok egyéb területet azonosíthat. A bolygó meteorológiai viszonyairól árulkodik a korong felső pereménél jól látszó sarki köd. A felvétel egy 19 cm-es Makszutov-Newton távcső és egy webkamera segítségével készült, Budapestről.

A Mars északi pólussapkája vidékén jelenleg porvihar dúl, amit jó minőségű amatőrtávcsövekkel megfigyelhetünk, illetve rögzíthetünk is (webkamerás módszerrel). Azok az érdeklődők, akik kíváncsiak a Mars nagytávcsöves látványára, keressék fel a lakóhelyükhöz legközelebb eső bemutató csillagvizsgálókat - Budapesten a Polaris Csillagvizsgálót.

Szöveg: Kárpáti Ádám

Ajánlott oldalak
Képeslap-küldés
Tekintse meg rovatunk korábbi felvételeit is!
A Medúza-köd

A Medúza-köd

Évezredekkel ezelőtt szupernóva robbant a Gemini csillagképben. A csillagrobbanás maradványait ma hatalmas, táguló gázfelhőként figyelhetjük meg. Ez a Medúza-köd. (2010/07. hét)

A sirály, a kutya és az egyszarvú

A sirály, a kutya és az egyszarvú

A Sirály-köd a Nagy Kutya és az Egyszarvú között lebeg a téli égen, magasról kémlelve az Eridanus folyót, hogy megszerezze a napi betevőt ezeken a hideg napokon. (2010/05. hét)

Hasznos linkek:
Hozzáadás a Netvibeshoz
Ha az előző gombra kattint, személyes Netvibes kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Netvibes személyes kezdőlapját a www.netvibes.com cím alatt próbálhatja ki. A Netvibes már magyar nyelven is elérhető!
Ha az előző gombra kattint, személyes Google kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Google személyes kezdőlapját a www.google.com/ig cím alatt próbálhatja ki.
Ha az előző gombra kattint, személyes Yahoo kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Yahoo személyes kezdőlapját a my.yahoo.com cím alatt próbálhatja ki.
Add a Startlaphoz
A Startlap saját linkek szolgáltatása segítségével könnyedén eltárolhatja az Önt érdeklő oldalak linkjeit.
RSS:
RSS
RSS-csatornánk tartalmazza a portál összes legfrissebb hírének címét, rövid leírását, valamint egy linket a teljes cikkre. Segítségével hatékonyan nyomon követhető, hogy az oldalon mikor jelenik meg új anyag. Az RSS-formátum olvasását a Mozilla Firefox és az Opera böngészők beépített módon támogatják, de az internetről számos erre a célra készített ingyenes célszoftver is letölthető.
Linktér:
Linkter.hu
A Linktér segítségével könnyedén megoszthatja másokkal az interneten fellelt cikkeket, írásokat. A Linktéren a beküldött cikkeket az olvasók rangsorolják, ily módon az olvasók szerkesztők is egyben.
Linkek.hu:
Linkek.hu
A Linkek.hu egy olyan népszerű weboldal, ahol az interneten fellelt oldalak linkjeit elmenthetjük és igény szerint megoszthatjuk azokat másokkal.