hirek.csillagaszat.huA Magyar Csillagászati Egyesület hírportálja
      
 
 
Főoldal arrow A hét csillagászati képe
     
Bajai Obszervatórium, Baja

A hét csillagászati képe - Félmilliárd éves szupernóva

2010. július 26., hétfő | 2010/30. hét
Nyomtatás
Július 20-án a Baja-Szeged Supernova Survey felfedezte első szupernóváját egy nagyjából 500 millió fényévre lévő halvány galaxisban.

A felfedezést eredményező három 1 perces képet még július 7-én hajnalban készítette Borkovits Tamás a Bajai Csillagvizsgáló 50 cm-es BART távcsövével. A teljesen automatikusan dolgozó távcsővel két éve folyik a BASSUS program (BAja-Szeged SUpernova Survey), amely a kezdeti gyermekbetegségek elhárítása után kezdte hozni az eredményeket. Az elmúlt hónapokban már két szupernóváról is csak néhány nappal maradtunk le, de a harmadik felfedezést végre be lehetett jelenteni.

Félmilliárd éves szupernóva 

A két héttel korábbi felvételeket július 20-án vizsgálta át Vinkó József, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. Az előre megírt programok automatikusan hasonlítják össze az új képeket a régebben készült referencia felvételekkel, és keresnek minden olyan csillagszerű forrást, ami a régebbi képeken nem mutatkozott. A mostani jelöltet a Hercules csillagképben található NGC 6339 mezőn találta, ám nem a fő célpontot jelentő fényes galaxisban, hanem attól 8 ívperccel keletre, egy halovány, 18 magnitúdós horgas spirálban, a magtól 2,4”-re nyugatra és 0,6”-re délre. A 16,6 magnitúdós csillagot július 8-a és 17-e között további nyolc éjszakán rögzítette a BART, mely szerint július 12-én érhette el maximumát 16,4 magnitúdónál. A galaxishoz képesti nagy fényesség Ia típusú szupernóvára utalt, amit a július 21-én, a 9,2 m-es Hobby-Eberly Telescope-pal felvett spektrumok igazoltak is. Ezek szerint a robbanó csillag egy héttel maximuma után volt, a szétrepülő gázfelhő 11500 km/sec-os sebességgel tágult, a vöröseltolódás pedig z=0,035-nak adódott, ami kb. 500 millió fényéves távolságot jelent. Azóta az is kiderült, hogy a Palomar Transient Factory már június 29-én lefotózta a szupernóvát, amely akkor még csak 20 magnitúdós volt.

Az SN 2010gn jelöléssel ellátott szupernóva felfedezéséhez a fenti két csillagászon kívül a következők járultak hozzá: Szalai Tamás, Nagy Richárd, Szűcs László és Szatmáry Károly (Szegedi Tudományegyetem); Hegedüs Tibor, Bíró Imre Barna és Szakáts Róbert (Bajai Csillagvizsgáló); Sárneczky Krisztián (Magyar Csillagászati Egyesület); Kiss Zoltán (MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete) és Csák Balázs (Max-Planck-Institut für Astronomie), aki a fenti animációt is készítette.

 

Ajánlott oldalak
Képeslap-küldés
Tekintse meg rovatunk korábbi felvételeit is!
A Hadley-rianás és az Apenninek

A Hadley-rianás és az Apenninek

1971. július 30-án, azaz éppen 39 esztendeje szállt le az Apollo-15 a Hold egyik vadregényes helyszínére, a Montes Apenninus keleti lábánál húzódó Hadley-rianáshoz. (2010/31. hét)

Fényes meteor a Polaris egén

Fényes meteor a Polaris egén

Az elmúlt hetekben - az augusztusi csillaghullás előszeleként - számos fényes meteort rögzített a hazánkban üzemelő videometeoros hálózat. (2010/29. hét)

Hasznos linkek:
Hozzáadás a Netvibeshoz
Ha az előző gombra kattint, személyes Netvibes kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Netvibes személyes kezdőlapját a www.netvibes.com cím alatt próbálhatja ki. A Netvibes már magyar nyelven is elérhető!
Ha az előző gombra kattint, személyes Google kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Google személyes kezdőlapját a www.google.com/ig cím alatt próbálhatja ki.
Ha az előző gombra kattint, személyes Yahoo kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Yahoo személyes kezdőlapját a my.yahoo.com cím alatt próbálhatja ki.
Add a Startlaphoz
A Startlap saját linkek szolgáltatása segítségével könnyedén eltárolhatja az Önt érdeklő oldalak linkjeit.
RSS:
RSS
RSS-csatornánk tartalmazza a portál összes legfrissebb hírének címét, rövid leírását, valamint egy linket a teljes cikkre. Segítségével hatékonyan nyomon követhető, hogy az oldalon mikor jelenik meg új anyag. Az RSS-formátum olvasását a Mozilla Firefox és az Opera böngészők beépített módon támogatják, de az internetről számos erre a célra készített ingyenes célszoftver is letölthető.
Linktér:
Linkter.hu
A Linktér segítségével könnyedén megoszthatja másokkal az interneten fellelt cikkeket, írásokat. A Linktéren a beküldött cikkeket az olvasók rangsorolják, ily módon az olvasók szerkesztők is egyben.
Linkek.hu:
Linkek.hu
A Linkek.hu egy olyan népszerű weboldal, ahol az interneten fellelt oldalak linkjeit elmenthetjük és igény szerint megoszthatjuk azokat másokkal.