Hajnali meteorzápor: megjöttek a Perseidák!

1500

Magyar amatőrök észlelései alapján az elmúlt két éjszaka fergeteges meteorzáport lehetett észlelni a perseidák idei jelentkezése során. Az ország számos helyéről érkeztek beszámolók, melyekből az alábbiakban szemezgetünk.

Tepliczky István (Palé): A paléi Perseida-észlelőtáborban a keddről szerdára (12/13-ára) virradó éjszaka fergeteges meteorzáport volt alkalmunk megfigyelni! A hullás többszöröse volt az előző éjszakákénak, azzal indult, hogy a Hold lenyugvása után 30 perc alatt 90 meteort láttunk (heten). Volt úgy, hogy "egy adagban" 15-20 meteor ömlött le az égből!

Ennek nyomán sürgősen észlelési (feljegyzési) módszert váltottunk, s a megfigyelt meteorokat megfigyelőnként és percenként összesítette az írnok. Ennek az lett az előnye, hogy rögtön kiderült, egy megfigyelő hány meteort látott, ami jó becslést adhat a ZHR-re. Ennek nyomán mintegy 200-as ZHR-t mondhatunk tartósan a hajnali órákra, ami a csúcsokban akár ennek kétszerese is lehetett. Potyogtak a fényes meteorok, sokszor egyidőben több rajtag is okozott "meteoresőszerű" élményt!

Török Tibor digitális "csíkhúzós" felvétele Kalocsa határában készült augusztus 13-án hajnalban. A kép közepén egy halvány perseida a másfél órás expozíció alatt koncentrikus ívekként leképeződött csillagnyomok között.

Gazdag Attila (Becsehely): Augusztus 11-én, 20:30 (NYISZ)-kor indultunk a Canis Minor Obszervatóriumhoz a meteorhullás észlelésére. 22:00-kor megkezdtük a tényleges észlelést. A csillagda felett rendkívül tiszta levegő, és fantasztikus légköri nyugodtság uralkodott. Az észlelés résztvevői: Vilmos Mihály és unokája Kata, Perkó Zsolt, Rácz Zoltán és Bóha Beatrix, valamint jómagam.

Az észlelést megelőző napokban egy halszemoptikát készítettünk, így nagy izgalommal vetettük be az új eszközt. Sajnos ez est első felében a már egyre kövérebb Hold fénye zavaró volt, de ez az idő múlásával egyre csökkent, majd mikor lenyugodott, az észlelőbázis felett 6,5 magnitúdós égbolt tűnt elő! Rendkívüli volt a nyugodtság, binokulárral szinte plasztikus látványt nyújtottak a szabad szemmel is látható Messier-objektumok. A Hold lenyugvását követően már az 5 magnitúdós meteorok sem tudtak elrejtőzni előlünk. A halszemoptika jól működött, de sajnos a meteor nem ragadt meg a "filmen"! 23:25-kor egy hatalmas Kappa Cyg bolida többszöri felvillanással alapozta meg az észlelőkedvet.

0:00-kor egy sporadikus -1-es végigkarcolta a keleti horizontot 60-70° hosszan. 1:10-kor egy -3-as meteor "huppant" bele a Nagy Medvébe 5 s-os nyommal, majd egy -4-es Kappa Cygnida bolida kettős felvillanással húzott végig a Tejúton 1:24-kor. 1:35-kor másodpercenként záporoztak a meteorok, 1:36-ig 9 darabot figyeltünk meg, majdnem mindegyik 1 magntúdós volt. 2:38-kor egy csodás, -5-ös perseida tűzgömb szántotta végig a zenitet, miközben vöröses fénnyel kettős villanást követően, 10 másodpercig otthagyta a nyomát felettünk! A 3 órára remélt kitörés 4-illetve 5-ös meteorok formájában volt nagyrészt érzékelhető. 4:27-kor egy -4 magnitúdós tűzgömb húzott le kettős felvillanással a csillagda irányába, majd sorba jöttek a tűzgömbök!  4:38 kor egy -6 és egy -4-es tűzgömb zárta az éjszakát, ekkorra már a határmagnitúdó 2 körül járt, csak a fényes meteorokat lehetett látni a kék égen!

Az észlelés alatt 241 meteort detektáltunk, ebből 222 volt perseida.

Mizser Attila (Budapest): A Polaris Csillagvizsgálóban 12-én este szokásos bemutatót tartottunk. A napközben telefonáló érdeklődőket folyamatosan lebeszéltük arról, hogy a Polarisból nézzék a Perseidákat (vidéki, fényszennyezéstől mentes égboltot ajánlottunk mindenkinek), mégis mintegy 60 főnyi látogató gyűlt össze nálunk. A Hold és a Jupiter távcsöves látványa mellett (a jupiterholdak nagyon érdekes rombusz alakban álltak ezen az estén) számos fényes Perseidát is láthattak a kitartó érdeklődők a mi fényszennyezett egünkről.

Berkó Ernő Ludányhalásziból ismét szisztematikus és eredményes meteorfotózást végzett, Canon 350D fényképezőgéppel és 8 mm-es Peleng objektív segítségével. Sikeres Perseida-felvételeiből itt láthatunk válogatást.


Berkó Ernő egyik Perseida-meteorja 

Sánta Gábor (Szeged): Megláttuk! Szegedi Olimpiai Központ: teljes siker. Az előrejelzés tökéletes volt (bár a magam részéről nem nagyon bíztam benne). 00:30 és 02:45 UT között láttunk egy fergeteges kitörést! Észlelők: Csák Balázs és Sánta Gábor. 7 fővel indult a megfigyelés, de a többiek 00:00 UT táján elvonultak, amit igen sajnálhatnak, hiszen percekkel az aktivitás megindulása előtt hagyták el a terepet. A meteorok darabszámát nem tudjuk (írnok nem volt…:((), de valahol 150-200 között lehetett, egy irányba észleltünk (Szeged felé zavart a fénybura, de aztán ahogy magasabbra jött a radiáns, arra is láttunk hullókat). A takartságot kb. 10%-ra becsültem. A Hmg 6.5 volt, de halvány tagokat nem nagyon láttunk (még akor sem, ha koncentráltunk rájuk, valahol 4-5m körül "eltűntek" a meteorok). A ZHR valahol 200 táján tetőzhetett, és ezt tartotta is. Csomósodott a raj, szépen, ahogy kell. A legdurvább csomókban percenként 4-5 hullott, 5 percen át. Elképesztő volt a tüzijáték! Nagyon sok volt a fényes rajtag (0-2m), nagyon egyformák (sárgászöldek, rövid, zöld nyomot hagyóak). Igazán fényeset csak hármat láttunk, mind -4m-s sárga bolida volt zöld nyommal, a legszebb 01:05 UT-kor tűnt fel a Cyg/Lyr határon, ennek 10 másodpercig izzott a 3m-s nyoma, benne piros (!!!) fényfoltocska izzott, s hunyt ki! Abban az egy órában az alap aktivitás is messze túlszárnyalta minden elképzelésünket. Láttam már jó sok perseida maximumot, de azoknál kb. 3-szor több meteor hullott. A téli geminida potyogással összemérhető, sőt, annál is kissé jobb aktivitást láthattunk. 01:30 UT táján alábhagyott a jelenség, de még ezt követően is volt két intenzívebb fröccsenés. Egészen 02:05 UT-ig észleltünk, ekkor jött az utolsó, egy perc alatt 5-6 meteort adó szálacska. Balázs még azt autóból is látott egyet a Geminiben a szélvédőn keresztül. Ezen utolsó szálak már inkább halványabb tagokat tartalmaztak, de néhány 1m s meteor így is jutott. Akik nem látták a kitörést, nagyon sajnálhatják, mert az utóbbi évek legszebb meteoros jelenségéről maradtak le! Számomra ez volt a legszebb hullócsillagzápor, amit valaha láttam, még a Geminidák 2007-es kitörésénél is jobban megfogott.


Egy perseida a bajai automatikus all-sky kamera felvételén.

Keszthelyi Sándor (Palé): 2008. aug. 11-én este felhőtlen, nagyon tiszta, szélcsendes időjárás volt. 21:30-kor indultunk el kocsival Pécsről és 22:30-kor érkeztünk a Baranya megyei Palé település szőlődombjára. Az éppen zajló országos meteorészlelő tábor 20-25 tagját találtuk itt. A résztvevők nagy része éppen aludt, hogy majd 1 órakor ébredve észlelhesse a Perseida meteorraj hajnali maximumát. Ketten (Keszthelyi Sándor és Sragner Márta) 22:55-kor (NYISZ) csendben elkezdtük az ég figyelését és az általunk látott meteorok adatait jegyeztük is. Csak a feltűnés időpontját, a meteor fényességét és rajtagságát írtuk fel és azt, hogy melyik meteort ki látta. Az erősen világító, de alacsony járó Hold 23:05-kor már az erdő fái takarásába került, így közvetlenül nem zavart. Egy órát gondoltunk csak meteorozni, de az hamar eltelt a jó ég alatt, így még egy órát vállaltunk. Az elméleti holdnyugta 00:42-kor megtörtént és 00:55-kor olyan sötét, csodás Tejútas ég lett, hogy még egy harmadik órát is bevállaltunk. 01:55-kor is azért hagytuk abba, mert reggel dolgozni kellett mennünk.

A meteorok közül 74-et csak Sragner látott, 55-öt csak Keszthelyi (ő volt az írnok) és 21 meteort mindketten észleltek. Ketten összesen 108 meteort jegyeztünk fel 3 óra alatt. A táborlakók 00:30 után kezdtek ébredezni és 01:00-kor egy 8-10 fős csoportot alkotva intenzíven észlelni is kezdtek. Nagyobb létszámuk miatt azonos időszak alatt rögvest kétszer annyi meteort diktáltak be írnokuknak, mint mi. Így nem forszíroztuk sokáig a párhuzamos észlelést és a stafétabotot átadtuk nekik, hogy hajnalig nyugodtan észlelhessenek.

A 108 meteorból 92 volt Perseida-rajtag és 16 nem az, azaz szórvány vagy sproradikus meteor. A Perseidák megoszlása: 2 db -1-es, 12 db 0 as, 12 db 1-es, 12 db 2-es, 38 db 3-as, 16 db 4-es fényrendű. Átlagfényesség: 2,3. A Perseida rajmeteorok közül 64-et csak Sragner látott, 46-ot csak Keszthelyi (ő volt az írnok) és 18 meteort mindketten észleltek. Ketten összesen 92 rajmeteort jegyeztünk fel 3 óra alatt. A nem-írnok 64 rajmeteora 3 óra alatt: 21,3 db/óra, ami a radiáns alacsony (30 fokos) horizont feletti magassága miatt minimum 45 ZHR.

Igaz Antal (Budapest): Úgy látszik, megjöttek a Perseidák! Aug 9/10 éjjel 23:40:57 és 23:59:56 UT-kor  gyönyörű robbanó tűzgömböket észleltem Budapestről. Az ég épp ekkor 1-2 órán keresztül felhős volt, de épp a lyukakban tűntek fel a meteorok. Szokásos hegesztésszínű fények és robbanó fej látszott. A nyomot nem láttam a rossz hmg miatt.

Végül következzék egy igazán látványos felvétel a Balaton asztrofotósától, Ladányi Tamástól! Az augusztus 11-i felvétel holdfény mellett készült, a fényes Perseida "halálához" a cseszneki vár romja szolgál holdfény világította kulisszaként. 


Perseida a cseszneki vár fölött (Ladányi Tamás felvétele)

Hozzászólás

hozzászólás