|
|
A Bajai Csillagvizsgáló és a Szegedi Tudományegyetem vezetésével 2008 óta folyó szupernóva-kereső program egyik július 7-ei felvételén magyar csillagászok 12 fős csoportja egy új szupernóvát fedezett fel.
| |
|
|
|
A Hubble-űrtávcső új méréseivel sikerült bizonyítani, hogy a HD 209458b jelű exobolygó légköréből elszökő gázanyag üstököscsóva-szerű alakzatba rendeződve követi pályáján az extrém gyorsan keringő planétát.
| |
|
|
|
Az eddig detektált legerősebb, a közvetlen kozmikus környezetünkön
kívül történt röntgenkitörés néhány héttel ezelőtt átmenetileg
"megvakította" a gammavillanások detektálására szolgáló Swift
űrteleszkópot.
| |
|
|
|
A Chandra röntgenműhold és az ESO VLT távcsőegyüttes észlelési adatai
alapján felfedezték a csillagtömegű fekete lyukak esetében valaha
megfigyelt legnagyobb méretű jet-párt, melynek átmérője eléri az ezer
fényévet.
| |
|
|
|
A
Kepler-program 156 ezer csillagának méréseit tette közzé a NASA,
több száz fedési bolygójelölt és az első többszörös fedési
bolygórendszerek adataival együtt.
| |
|
|
|
Újabb észlelések alapján megerősítették, hogy az első objektum, melyet
közvetlen felvételek alapján azonosítottak exobolygó-jelöltként,
valóban egy Naphoz hasonló csillag körül keringő nyolc jupitertömegű
planéta.
| |
|
|
|
A BP Crucis jelű, nagytömegű röntgenkettőst először sikerült észlelni rádiótartományban - a detektált sugárzás eredetére a kutatók rögtön két forrást is megjelöltek.
| |
|
|
|
Újabb, ám az eddig ismertektől eltérő tulajdonságokkal bíró, extrém gyorsan mozgó csillagot találtak a Tejútrendszerben.
| |
|
|
|
Először sikerült lencsevégre kapni egy exobolygót, amint csillaga körül kering. A felfedezéshez egy magyar csillagász, Apai Dániel is hozzájárult.
| |
|
|
|
A jelenleg ismert 79 fedési exobolygó-rendszer között egy új szimuláció
szerint csak kettő olyan van, melyben nem létezhetnek a rendszer
lakhatósági zónájában hosszú ideig megmaradó Föld típusú bolygók.
| |
|
|
|
Az üpszilon Andromedae rendszerének példája azt mutatja, hogy a bolygópályák kialakulása nagyon érzékenyen függ a fejlődés korai szakaszában lezajló eseményektől.
| |
|
|
|
A Hubble Űrteleszkóp új műszerével végzett megfigyelések alapján
Tejútrendszerünk legforróbb bolygója előtt rövid pályafutás áll,
csillaga ugyanis valószínűleg 10 millió éven belül teljesen el fogja
emészteni.
| |
|
|
|
Amerikai asztrofizikusok fedezték fel az első olyan fedési kettős rendszert, melynek mindkét tagja fehér törpecsillag - az egyikük ráadásul a ritkaságszámba menő, héliumbelsővel rendelkező fehér törpék közé tartozik.
| |
|
| Új információkat, de főként újabb kérdéseket eredményezett a különleges, SN 2007if jelű szupernóva friss, részletes elemzése. A vizsgálatokban magyar kutató is részt vett. | |
|
|
|
A Hubble Űrteleszkóp megfigyelései, valamint a VLT mérései
alapján a születési helyétől nagy sebességgel távolodó, a tömegét
tekintve pedig rekordernek számító csillagot találtak a
Nagy Magellán-felhőben.
| |
|
|
|
Egy új felmérés alapján úgy tűnik, hogy a közeli, összeolvadó galaxisok központi régióiban sokkal több a nagytömegű
szupernóva, mint a magányos, kölcsönhatásban részt nem vevő
csillagvárosok centrumaiban.
| |
|
|
|
A több éven át zajló vizsgálatok alapján a V838 Monocerotis nevű csillag nyolc évvel ezelőtti, különleges fényesség-növekedése valójában két égitest összeolvadása miatt következett be.
| |
|
|
|
Az ESA Planck űrobszervatóriuma által készített új felvételek a
mikrohullámú tartományban mutatják Galaxisunk két csillagkeletkezési
területét, plasztikusan érzékeltetve a felhőkben zajló fizikai
folyamatokat is.
| |
|
|
|
A Galaxis legfiatalabb neutroncsillagának hőmérséklete mérhető módon csökkent az elmúlt tíz évben, ami fontos információkat árul el a szupernóva-robbanás utáni hűlési folyamatokról.
| |
|
|
|
A csillagászati értelemben éppen csak kialakult csillagok környezetének folyamatos nyomon követése meglepő részleteket árulhat el a bolygórendszerek keletkezéséről.
| |
|
|
|
A NASA JPL kutatói az 1,5 méteresre szűkített palomar-hegyi
teleszkóppal is le tudták fényképezni a HR 8799 jelű csillag három
bolygóját, ami másfél évvel ezelőtt csak 8 méter feletti távcsövekkel
sikerült.
| |
|
|
|
A gammakitörések eddig ismert két fajtájától különböző, új típusú gammavillanásokat találtak magyar kutatók a Swift műhold adatainak elemzése során.
| |
|
|
|
A NASA Chandra röntgenobszervatóriumának és Spitzer infravörös
űrtávcsövének felvételei alapján előállított kompozit kép felfedi egy
halott csillag kozmikus környezetére gyakorolt hatását.
| |
|
|
|
Új, illetve archív infravörös és szintén régebbi ultraibolya adatok
segítségével sikerült modellezni az ε Aurigae spektrális
energiaeloszlását, ami a kettős évszázados rejtélyéről is
fellibbentheti a fátylat.
| |
|
|
|
Egyre több jel utal arra, hogy nem fehér törpék egyszerű
anyagbefogási folyamata, hanem összeolvadásuk eredményezi az Ia típusú szupernóva-robbanások jelentős hányadát.
| |
|
|
|
Olyan, mint a Jupiter, de a Merkúréhoz hasonló pályán kering a csillaga körül: az ismert exobolygók közül talán a CoRoT-9b hasonlít leginkább a bolygókról a Naprendszerben kialakított képhez.
| |
|
|
|
A HM Cnc fehér törpe kettős keringési periódusa spektroszkópiai mérések
szerint is csak 5,4 perc és egyre csökken. A becslések szerint ígéretes
célpontja lehet a gravitációs hullámok detektálására tervezett
űrberendezéseknek.
| |
|
|
|
A nagytávcsövek műszeridejéért folytatott küzdelmek korában ritka kincs egy csillag rendszeres észlelésének lehetősége. Hosszú távú változások kimutatása azonban csak ilyen mérések segítségével lehetséges.
| |
|
|
|
Angol és kínai csillagászok infravörös égboltfelmérések fotometriai
adatai alapján több száz ultrahideg törpecsillagot azonosítottak,
köztük 34 darab új L színképtípusú törpét, melyek egyike ráadásul egy
vörös óriás körül kering.
| |
|
|
|
A Chandra műhold mérésein alapuló és honfitársunk, Bogdán Ákos
hozzájárulásával született új eredmény más megvilágításba helyezheti az
Ia típusú szupernóva-robbanásokra vonatkozó
elképzeléseinket.
| |
|
|
|
Magyar kutatók a CoRoT fotometriai űrtávcsővel is vizsgálják az RR Lyrae csillagok misztikus modulációit.
| |
|
|
|
Brit kutatók vezetésével egy újabb, nagyon alacsony hőmérsékletű barna
törpét fedeztek fel a Naprendszer közelében.
| |
|
|
|
Egy új, infravörös tartománybeli méréseken alapuló eredmény alapján
valószínűleg nincs lényegi különbség a nagy tömegű, illetve a Naphoz
hasonló méretű csillagok keletkezési folyamatában.
| |
|
|
|
Két szupernóvát is találtak, amelyek rádiósugárzása relativisztikus anyagsugarak kidobódására utal, fontos információt adva a rejtélyes gammavillanások és a szupernóvák kapcsolatáról. A legújabb Nature egyik cikkének vezető szerzője magyar csillagász.
| |
|
|
|
A mérföldkőnek számító eredmény közelebb vihet bennünket a bolygókeletkezési elméletek pontosításához és az életre alkalmas planéták megtalálásához is.
| |
|
|
|
Francia kutatók a közeli infravörös tartományban végzett
interferometriai mérések alapján két óriási, fényes foltot
azonosítottak az Orion csillagkép legfényesebb csillaga, a Betelgeuse
nevű vörös szuperóriás felszínén.
| |
|
|
|
A távoli földszerű bolygók felfedezésén túl például csillagszeizmológiára! A Kepler eddig közzétett asztroszeizmológiai vizsgálataiból válogattunk.
| |
|
|
|
Egymillió éven belül látványos robbanással pusztulhat el a 3200 fényévnyire levő T Pyxidis.
| |
|
|
|
A szupernóva-robbanások maradványainak alakja utalhat a szülőcsillag tulajdonságaira és a robbanás lefolyásának részleteire.
| |
|
|
|
Öt új exobolygót talált a Kepler, a NASA Föld típusú bolygók kutatására tervezett űrtávcsöve.
| |
|
|
|
A közelmúltban két kutatócsoport is talált bizonyítékokat arra, hogy az idős csillaghalmazok rejtélyes kék csillagai többféle módon születhetnek.
| |
|
|
|
A Keck teleszkópokkal sikerült bepillantantást nyerni egy kialakulóban lévő bolygórendszer mélyére és részletesen tanulmányozni azt a port és gázt, amiből talán Földünkhöz hasonló bolygók is létrejöhetnek.
| |
|
| Egy új modell alapján nem feltétlen szinkrotron folyamat hozza létre a gammakitörések sugárzását. | |
|
|
|
Harminc darab, eddig nem publikált felvétel látott napvilágot a Hubble Űrteleszkóp egyik leghosszabb, az Orion-köd protoplanetáris korongjait,
azaz bolygórendszer-kezdeményeit vizsgáló programjából.
| |
|
| Magyar kutató is részt vett az IC 348 csillagkeletkezési régióban található átmeneti porkorongok vizsgálatában. | |
|
|
|
Űrbeli és földi teleszkópok gyors együttműködése tette lehetővé a rejtélyes villanások újszerű vizsgálatát.
| |
|
|
|
Újabb, ezúttal egy közeli vörös törpét kísérő szuper-Föld felfedezését
jelentették be. Az elméleti szakemberek szerint tömege és mérete
alapján az új bolygó nagy valószínűséggel főként vízből áll.
| |
|
|
|
A csillagászati gyakorlatban általában szokásos pontossághoz képest
jóval kisebb hibával sikerült meghatározni egy fekete lyuk távolságát,
ami alapján az objektum sokkal közelebb van, mint ahogyan korábban
gondolták.
| |
|
|
|
Bolygóvadászok nemzetközi csoportja több kistömegű bolygót, köztük két
szuper-Földet azonosított kettő viszonylag közeli, a Naphoz nagyon
hasonló csillag, a 61 Vir és a HD 1461 körül.
| |
|
|
|
A Subaru teleszkóp új berendezésének tesztelése közben rögzített adatok
elemzése alapján úgy tűnik, sikerült direkt felvételeket készíteni egy
Naphoz hasonló csillag bolygószerű kísérőjéről.
| |
|
|
|
Első alkalommal sikerült megfigyelni egy saját Napunknál akár több százszor is nagyobb tömegű csillagóriás szupernóva-robbanását.
| |
|
|
|
A NASA Spitzer infravörös űrteleszkópjával végzett észlelések alapján
azonosított nagyon fiatal objektum megválaszolhatja a barna törpék
kialakulásával kapcsolatos kérdéseket.
| |
|
|
|
Immáron több mint egy évszázados az ún. Blazhko-effektus rejtélye az RR Lyrae típusú csillagoknál. A téma nemzetközileg vezető csoportja a svábhegyi akadémiai kutatóintézetben dolgozik.
| |
|
|
|
Az ESO műszereivel részletesen tanulmányozták egy olyan kettőscsillag
kitörését, melynek komponensei között zajló folyamatok jó eséllyel
vezetnek a jövőben egy Ia típusú szupernóva-robbanáshoz.
| |
|
|
|
Egy 500 csillagra kiterjedő felmérés alapján a közülük
bolygókísérővel rendelkezők sokkal hatékonyabban égetik a lítiumot,
mint a planétával nem bíró társaik, s ez magyarázhatja a Nap felszíni
lítiumhiányát is.
| |
|
|
|
A Sloan Digitális Égboltfelmérés adatait elemezve találtak rá a kutatók ezen érdekes, elméletileg megjósolt, de korábban még sohasem vizsgált objektumtípus két tagjára.
| |
|
|
|
Először sikerült modellezésekkel igazolni, hogy az átlagosnál kevésbé energikus, Ia típusú szupernóva-robbanások magyarázata fehér törpecsillagok összeolvadása lehet.
| |
|
|
|
A Chandra műhold mérései alapján a Cassiopeia A jelű
szupernóva-maradványban található neutroncsillagot egy nagyon vékony,
mindössze 10 cm vastagságú, szénből álló légkör övezi.
| |
|
|
|
Ismeretes, hogy az erős mágneses térű csillagok mérete
nagyobb, mint a nem aktív társaiké. A jelenlegi modellek azonban nem
magyarázzák meg a V405 Andromedae főkomponensének átmérőjét
| |
|
|
|
Egy portugáliai konferencián egyszerre 32 új exobolygó felfedezését
jelentették be. A planéták mindegyikét az ESO HARPS spektrográfjával
végzett mérések alapján azonosították.
| |
|
| Egy nemzetközi észlelőkampány eredményei alapján a különleges planéta pályájának rendkívüli elnyúltságát egy második csillag okozhatja. | |
|
|
|
Amerikai kutatók közlése szerint először sikerült lefuttatni egy fehér törpecsillag felrobbanásának a teljes, térbeli szimulációját.
| |
|
|
|
Az ESO HARPS spektrográfjának hosszú adatsora alapján meghatározták a
Földnél mindössze kétszer nagyobb átmérőjű CoRoT-7b exobolygó tömegét,
s ezáltal az átlagsűrűségét, ami alapján úgy tűnik, kőzetbolygóról van
szó.
| |
|
|
|
Az új megfigyelések alapján a mágneses tér jelenléte igen fontos szerepet játszik a csillagok keletkezésekor.
| |
|
| Hamarosan akár életre alkalmas bolygókísérőket is találhatunk idegen naprendszerekben - az exoholdak keresésében magyar kutatók is aktív szerepet vállalnak. | |
|
| Hazai készítésű műszer is közreműködik nemsokára a LIGO gravitációs hullámokat érzékelő rendszerében. | |
|
|
|
Rádiócsillagászati módszerekkel az egyik legpontosabb mérést
végezték el a Nap tömege által a téridőben okozott görbület mértékére
vonatkozóan, újabb igazolását adva Einstein vonatkozó jóslatának.
| |
|
|
|
A Cygnus X-1 röntgenforrás, melyről több mint harminc éve vetették fel először kutatók, hogy fekete lyukat tartalmaz,
1964-es felfedezése óta folyamatosan az érdeklődés középpontjában áll.
| |
|
|
|
Egy ultrafémszegény objektum részletes kémiai vizsgálata segíthet megválaszolni a fiatal Univerzumban lévő csillagok fejlődésével kapcsolatos kérdéseket.
| |
|
|
|
Ausztrál és amerikai kutatók 15 darab olyan erős rádióforrást találtak a Magellán-felhőkben, melyek egybeesnek ismert planetáris ködökkel. A felfedezés teljesen váratlan.
| |
|
|
|
Az Európai Déli Obszervatóriumban végzett megfigyelések alapján azt
találták, hogy a Carina csillagkép egyik ködének érdekes alakjáért felelős objektum valójában nem egyedülálló csillag,
hanem egy kettős.
| |
|
|
|
A NASA márciusban
felbocsátott űrtávcsöve fantasztikus teljesítőképességét
elsőként egy ismert óriásbolygó légkörének detektálásával
demonstrálta.
| |
|
|
|
Az éppen tíz évvel ezelőtt pályára állított Chandra röntgenműhold
korábbi és újabb mérései alapján sikerült egy távoli
szupernóva-maradvány látóirányú geometriáját is rekonstruálni.
| |
|
|
|
A Bakos Gáspár vezette HATNet-program keretében tizenharmadikként egy
olyan kettős bolygórendszert fedeztek fel, melynek egyik tagja egy
fedési forró Jupiter, a másik pedig elnyúlt, tág pályán keringő
óriásbolygó.
| |
|
|
|
A chilei APEX távcső segítségével elkészült a Tejútrendszer belső vidékeinek szubmilliméteres térképe.
| |
|
|
|
Évekkel ezelőtt felvett adatok alapján egy új képfeldolgozási eljárással azonosították az eddigi legtávolabbi szupernóvákat.
| |
|
|
|
Először sikerült kimutatni a bolygórendszerek előzményeként ismert porkorongokat egy kettőscsillag mindkét tagja körül.
| |
|
|
|
Egy új kutatási eredmény szerint a Tejútrendszerben közel
fénysebességgel mozgó töltött részecskék felgyorsításában valóban nagy
szerepet játszanak a szupernóva-robbanások maradványai.
| |
|
|
|
Szokatlanul hideg és nagytömegű, ám csillagokat még nem tartalmazó sötét felhőt fedeztek fel amerikai csillagászok.
| |
|
| Egy nemzetközi kutatócsoport által vizsgált különleges csillagrobbanás akár egy új szupernóva-kategória első képviselője is lehet. | |
|
|
|
Egy új, forradalminak számító kutatási program emberi kéz érintése nélkül keresi, azonosítja, osztályozza és követi az égbolton megjelenő szupernóvákat és egyéb tranziens jelenségeket.
| |
|
|
|
Az ESA INTEGRAL elnevezésű gamma- és XMM-Newton röntgenteleszkópjai
által észlelt óriási energiakitörés egy olyan halott csillagtól, ún.
magnetártól származott, amiből a Tejútrendszerben mindössze 15 példány
ismert.
| |
|
|
|
A rendkívül gyorsan pörgő neutroncsillagok korának meghatározása nem könnyű feladat, amire egy új módszer kínál pontosabb megoldást.
| |
|
|
|
Egy észlelési eredményeken és számítógéppel végzett modellszámításokon
alapuló előrejelzés szerint a Barnard 68 jelű sötét felhőben 200 ezer
éven belül várható egy csillag kialakulása és energiatermelésének
beindulása.
| |
|
|
|
A Kis Magellán-felhőben található SNR 0104-72.3 jelű objektum egy fehér
törpével történt katasztrófa eredménye lehet, alakja azonban nem
hasonlít az ilyen típusú robbanások maradványainak formájára.
| |
|
|
|
Az ún. ultrahosszú periódusú cefeidák segítségével háromszor nagyobb távolságok pontos mérésére lehet esély, mint az eddigi, változócsillagok megfigyelésén alapuló eljárásokkal.
| |
|
|
|
Négyszáz évvel azután, hogy Galilei felfedezte a Vénusz fázisait, sikerült első alkalommal megfigyelni egy exoplanéta keringése során fellépő fényváltozásait.
| |
|
|
|
Az exobolygók kutatásának történetében első alkalommal fedeztek fel egy Naprendszeren kívüli planétát csillagának látszólagos "imbolygása" alapján. Az égitest egy 20 fényévre levő vörös törpe körül kering.
| |
|
|
|
Egy kutatócsoportnak először sikerült gyakorlatilag valós időben
megfigyelnie egy pulzár felpörgését, s így észlelési oldalról is
igazolni azt az elméletet, hogy a jelenségért a kísérőről átáramló anyag felelős.
| |
|
|
|
Egy magyar vezetésű kutatócsoport új magyarázatot talált az üstökösökben található szilikátkristályok keletkezésére. A Nature május 14-i számában megjelenő vizsgálat egyben új fényt vet a bolygókeletkezés korai fázisaira.
| |
|
|
|
Földi részecskegyorsítós vizsgálatok szerint kevesebb 18-as fluor izotóp maradhat meg a nóvarobbanások után, mint korábban gondolták, s ez hatással lehet az egzotikus objektumok vizsgálati módszereire is.
| |
|
|
|
Április 23-án a valaha észlelt legnagyobb vöröseltolódású égitest tűnt fel a Swift műhold műszereinek látómezejében.
| |
|
|
|
Négy évet átfogó mérések alapján a már három bizonyított planétával
rendelkező Gliese 581 jelű vörös törpe körül egy negyedik jelenlétét is
kimutatták, ráadásul ez az eddig talált legkisebb tömegű exobolygó.
| |
|
|
|
Egy nemzetközi kutatócsoport azonosította a legalacsonyabb felszíni
hőmérsékletű barna törpét. A mindössze 300 Celsius-fokos objektum egy
kettős rendszer tagja, melynek főkomponense egy vörös törpe.
| |
|
|
|
Egy nemzetközi kutatócsoport, benne a magyar Apai Dániellel, a földi élethez szükséges egyik alkotómolekula jelenlétét vizsgálta a Napunkhoz hasonló, valamint a hidegebb törpecsillagok körül.
| |
|
|
|
Egy új számítógépes modell magyarázatot adhat arra, hogy az idősnek tekintett Ia típusú szupernóvák
hogyan robbanhatnak százmillió éves rendszerekben.
| |
|
|
|
Egy 2004 végén megfigyelt gammakitörés egyike volt a valaha észlelt legfényesebb nagyenergiájú villanásoknak, aminek köszönhetően lehetővé vált a sugárzás polarizációjának vizsgálata is.
| |
|
|
|
Kozmikus fantáziajáték: a Chandra űrtávcső által készített felvételen egy nagyon fiatal
pulzár által gerjesztett köd
határozottan emberi kéz formáját mutatja.
| |
|
|
|
Két szupernóva-robbanás esetében is sikerült beazonosítani korábbi képeken a robbanás által elpusztított vörös szuperóriás szülőcsillagot.
| |
|
|
|
Speciális technikával a Hubble Űrtávcső tíz évvel
ezelőtt rögzített infravörös felvételein is azonosították a Gemini és
Keck távcsövekkel 2007 és 2008 során lefényképezett bolygórendszer
egyik tagját.
| |
|
|
|
A Chandra röntgenműhold új eredményei szerint az egy-két tucat
naptömegű fekete lyukak a milliószor/milliárdszor nagyobb
társaikhoz hasonló mechanizmussal szabályozzák saját növekedési
ütemüket.
| |
|
|
|
Az SN 2005gl jelű szupernóva szülőcsillagának archív Hubble felvételei alapján úgy tűnik, hogy a csillag
korábban robbant, mint azt a fejlődési állapotához képest az elméletek megjósolják.
| |
|
|
|
Brit kutatók mérései alapján a Cas A jelű szupernóva-maradvány irányából érkező sugárzás rendkívüli mértékben polarizált, ami a táguló gázfelhő belsejében lévő poranyag különleges tulajdonságaira utalhat.
| |
|
|
|
Majdnem kétszáz millió éves kora ellenére a PSR J0108-1431 jelzésű objektum meglepően aktív a röntgentartományban, amit néhány felszíni forró foltja és mágneses tere okozhat.
| |
|
| Magyar csillagászok is részt vesznek a forradalmi űreszköz adatain alapuló asztrofizikai vizsgálatokban. | |
|
|
|
A NASA 2008 júniusában felbocsátott Fermi űrobszervatóriumának
műszerei 2008. szeptember 16-án a becsült kibocsátott energiát és az
esemény hosszát tekintve is rekorder gammakitörést detektáltak.
| |
|
|
|
A 30 ezer fényévre található csillagmaradvány húsz perc alatt
száznál is több óriási energiájú gammakitörést produkált, a
legintenzívebbek alatt a Nap húsz évi teljes kibocsátásának megfelelő energia szabadult fel.
| |
|
|
|
A Spitzer infravörös űrtávcsővel mindössze hat óra leforgása alatt 700 fokos hőmérsékletingadozást mértek egy távoli gázóriás felszínén.
| |
|
|
|
A CoRoT űrtávcső felfedezte hetedik, egy Naphoz hasonló csillag
körül keringő exobolygóját, melynek mérete a Földének kevesebb mint kétszerese, s felszínét valószínűleg láva vagy vízgőz fedi.
| |
|
|
|
A HATNet hálózat felfedezte 11. Naprendszeren kívüli
planétáját, ami az eddig talált legkisebb fedési exobolygó, sugara 25,
míg tömege mintegy 50 százalékkal haladja meg a Neptunuszét.
| |
|
|
|
A Hubble Űrtávcső pompás felvételt készített egy távoli nyílthalmaz és az abba beágyazott planetáris köd párosáról.
| |
|
|
|
Egy szuperszámítógéppel végzett szimulációsorozat választ adhat
arra a kérdésre, hogyan alakulhatnak ki a nagyon nagy tömegű csillagok,
illetve arra, miért is találhatók ezek leginkább kettős és többes
rendszerekben.
| |
|
|
|
Űrbéli röntgenmegfigyelésekkel sikerült
meghatározni egy újabb magnetár tengelyforgási idejét, így az alig egy
tucatnyi egzotikus objektum mindegyikének van immár becsült rotációs
periódusa.
| |
|
| Korábban ismeretlen, csak gammatartományban észlelhető pulzárokat fedezett fel a NASA Fermi űrtávcsöve. Az új eredmények közelebb vihetnek minket a titokzatos csillagmaradványok viselkedésének megértéséhez. | |
|
|
|
A Hubble Űrtávcső most közzétett felvételein nagy
sebességgel mozgó csillagok által a környező intersztelláris gázba
rajzolt mintázatok láthatók, melyek hol egy nyíl hegyére, hol egy
üstökös csóvájára emlékeztetnek.
| |
|
|
|
Egy új, 233 közeli csillagrendszerre kiterjedő felmérés szerint
közülük mindössze kettő olyan, melyben egy normál csillagot barna törpe
kísér, ugyanakkor olyan kettősök is ismertek, melyben mindkét komponens
barna törpe.
| |
|
| Az ISO-Oph 102 jelű objektum környezetében észlelt anyagkifúvás jelenti az eddigi legközvetlenebb bizonyítékot arra nézve, hogy a barna törpék a normál csillagokhoz hasonló módon keletkeznek. | |
|
|
|
Német és amerikai kutatók a FUSE ultraibolya mesterséges hold
mérései alapján megállapították, hogy a KPD 0005+5106 jelű fehér törpe
légkörének hőmérséklete 200 ezer fok, ami a legmagasabb értékek egyike.
| |
|
|
|
Szén-dioxidot találtak egy Naprendszeren kívüli bolygó légkörében: a Hubble Űrtávcső nagyon érzékeny méréseivel kimutatták a szén-dioxidra jellemző infravörös sugárzást a HD 189733b exobolygó színképében.
| |
|
|
|
A Bakos Gáspár vezetésével működő HATNet program ezúttal a Jupitertől másfélszer nagyobb bolygót talált, alig 3 napos keringési periódussal 750 fényévre található csillaga körül.
| |
|
|
|
A leideni obszervatórium három diákja fedezte fel azt az ún.
"forró Jupiter" típusú exobolygót, melynek központi csillaga rekord hőmérsékletű, majdnem
hétezer fokos.
| |
|
|
|
Adaptív optikával felszerelt műszerek segítségével egy
kutatócsoport a robbanás előtti felvételeken sikeresen azonosította az
SN 2008bk katalógusjelű szupernóva szülőcsillagát, egy vörös
szuperóriást.
| |
|
|
|
A Hubble Űrtávcső fantasztikus felvételén elénk tárul egy csillagközi gázfelhőbe ágyazott nyílthalmaz, melynek két óriáscsillaga valójában többes rendszer.
| |
|
|
|
Az új-mexikói Milagro Obszervatórium speciális műszerével végzett észlelések szerint a kozmikus sugarak két irányból nagyobb gyakorisággal érkeznek, ami térben viszonylag közeli forrásokra utal.
| |
|
| Angol kutatók által vezetett csoport egy planetáris köd belsejében bekövetkezett nóvarobbanást detektált. Az első, s ezidáig egyetlen ilyen esemény a Nova Persei explóziója volt 1901-ben, melyet Gothard Jenő is megfigyelt. | |
|
|
|
A β Pictoris körüli törmelékkorongról öt évvel ezelőtt
rögzített infravörös adatokat újraelemezve feltűnt egy óriásbolygó képe
is. A gyanítható égitest mindössze 8 Nap-Föld távolságban kering csillaga
körül.
| |
|
|
|
Az északi Gemini-teleszkóp és a Keck-teleszkópok adaptív
optikás rendszereivel először sikerült direkt felvételeket
készíteni egy egész bolygórendszer három planétájáról.
| |
|
|
|
A chilei Atacama-sivatagban működő európai rádiótávcső legújabb vizsgálata jól illusztrálja, hogy a szubmilliméteres hullámhosszak különösen alkalmasak a csillagfejlődés legkorábbi állapotainak tanulmányozására.
| |
|
|
|
Két év különbséggel készült felvételeken jól látszik egy három jupitertömegűre becsült bolygó elmozdulása a Fomalhaut csillag körül.
| |
|
|
|
A Spitzer űrteleszkóp adatai alapján olyan kvarckristályokat
azonosítottak fiatal csillagok körüli korongokban,
melyek csak lökéshullámok okozta felmelegedés és az azt követő gyors lehűlés során jöhettek létre.
| |
|
|
|
A Spitzer űrteleszkóp mérései szerint a hozzánk legközelebbi
bolygórendszerben, az ε Eridani körül a biztos és az egyelőre még csak feltételezett planéták mellett két aszteroidaövezet is található.
| |
|
|
|
Az ESA CoRoT műholdjának mérései alapján a granulációs
szerkezet mellett a Napéhoz hasonló, de annál nagyobb amplitúdójú
globális oszcillációkat mutattak ki három fősorozati, központi
égitestünknél forróbb csillag esetében.
| |
|
|
|
Miért van az, hogy bizonyos gammakitörések csak adott tulajdonságú
anyagalaxisban tűnnek fel? Úgy tűnik, a válasz megadásához figyelembe
kell vennünk a csillagvárosok átlagos fémtartalmát.
| |
|
|
|
A csillagtól mért távolság mellett a fellépő árapályfűtés is befolyásolja, hogy egy planéta alkalmas lehet-e élet hordozására.
| |
|
|
|
A brit SuperWASP-program keretén belül talált egyik új "forró Jupiter" az eddigi legmagasabb felszíni hőmérsékletű és legrövidebb keringési periódusú exobolygó.
| |
|
|
|
A NASA Fermi űrteleszkópjával olyan pulzárra bukkantak, ami a
legtöbb társával ellentétben a rádiótartományban nem pislog, csak
gammasugárzásának intenzitása változik nagyon rövid periódussal.
| |
|
|
|
Műholdakról végzett infravörös és röntgenmérések alapján az RCW
108 jelzésű felhőkomplexumban valószínűleg a közelben található
nagytömegű fiatal csillagok által kiváltott csillagkeletkezés zajlik.
| |
|
|
|
A CoRoT műhold mérései alapján felfedezték az űreszköz harmadik
exobolygóját. Nem biztos azonban, hogy egy szokásos planétáról van szó,
tömege és sűrűsége ugyanis minden eddig detektált exobolygóénál jóval
nagyobb.
| |
|
|
|
Úgy tűnik, hogy az XO-3b jelű, hatalmas exobolygó meglehetősen szokatlan pályán kering, aminek oka egy évmilliárdokkal ezelőtti kozmikus ütközés lehet.
| |
|
|
|
Több mint egy évtizeddel a kataklizma után a legnagyobb teleszkópok nyilvános adatbázisaiban szereplő megfigyelésekkel sikerült azonosítani az elmúlt 25 év egyik legközelebbi szupernóva-robbanását.
| |
|
|
|
A NASA Swift műholdjának műszerei olyan gammavillanást
detektáltak, melynek 12,8 milliárd fényéves becsült távolsága 70 millió fényévvel meghaladja az eddigi csúcstartóét.
| |
|
|
|
A Gemini távcsővel megörökített bolygójelölt nyolc jupitertömegű égitest, míg Napunkhoz hasonló, ám sokkal fiatalabb csillaga 500 fényévre van a Földtől.
| |
|
|
|
A Tejútrendszer egyik legnagyobb és legfényesebb csillaga, az η Carinae kitöréseit minden bizonnyal egy új típusú, a
szupernóva-robbanásokénál azonban kisebb energiafelszabadulással járó folyamat okozza.
| |
|
|
|
Brit csillagászok első pillantásra meglepő módon használják fel a Coriolis műhold SMEI műszerével készült felvételeket a teljes égboltról: fényes csillagok parányi változásaira vadásznak.
| |
|
|
|
A kozmikus távolságmérésben alapvető fontosságú Ia típusú szupernóvák eredete több kérdést is felvet.
| |
|
|
|
Tejútrendszerünk egyik legnagyobb abszolút fényességű csillaga a mű Cephei. Brit és japán kutatók először örökítették meg a gigászi vörös szuperóriást övező porfelhő infravörös képét.
| |
|
| Amerikai kutatók szerint létrejöhetnek fémes mag nélküli kőzetbolygók, ám az ilyen égitestek körül nem épülhet fel mágneses tér, ami csökkenti az élet kialakulásának esélyét. | |
|
|
|
A CHARA interferométerrel sikerült felbontani a fedési kettőscsillagok egy fontos alosztályának névadó csillagát, a β Lyrae-t.
| |
|
|
|
Az XMM-Newton űrteleszkóppal egy olyan tejútrendszerbeli nóvát
fedeztek fel a röntgentartományban, melyről kiderült, hogy négy
hónappal korábban szabad szemmel is látni lehetett, mégsem fedezte fel senki.
| |
|
|
|
A Föld-Hold rendszerről a Deep Impact űrszonda kamerája által
készített felvételek a Földhöz hasonló exobolygók keresésében is a kutatók segítségére lehetnek.
| |
|
|
|
A Tejútrendszer legfényesebb csillaga cím birtokosa egyelőre az
η Car óriáscsillag, de a Spitzer űrteleszkóp adatain alapuló új kutatás szerint valószínűleg nem lesz hiány trónkövetelőkben.
| |
|
|
|
Űrbéli és földi megfigyelések
alapján szerkezeti változások is kimutathatók az 1006-ban felrobbant szupernóva óránként 10 millió kilométeres sebességgel táguló maradványában.
| |
|
|
|
Elképzelhető, hogy az NGC 3603 csillaghalmaz fiatal óriásai az elméletileg lehetséges maximális határtömeg közelébe esnek.
| |
|
|
|
Úton az igazi naprendszerek felé: 42 fényév távolságban három bolygót találtak egy csillag körül, melyek mindegyike 10 földtömegnél kisebb minimális tömegű.
| |
|
|
|
Az Integral által talált erős röntgenforrások egy részéről kiderült, hogy nagytömegű, sűrű porfelhőbe ágyazódott kettőscsillagok. Az egzotikus égitestek a csillagfejlődés eddig feltáratlan szakaszának képviselői.
| |
|
|
|
Bár elsőre hihetetlennek hangzik, nemsokára valósággá válhat: kifinomult módszerekkel kimutathatunk más naprendszerekben lévő bolygóholdakat. Egy hazai kutatócsoport is kidolgozott egy eljárást a feladat megoldására.
| |
|
| Gravitációs lencsézéssel felfedezték az eddigi legkisebb, kb. három földtömegű exobolygót, mely egy durván 3000 fényévre levő barna törpecsillag körül kering. | |
|
|
|
Az irányított gázkilövellések az anyagbefogó objektumok széles skálájára jellemzők, kezdve a protocsillagoktól egészen a galaxisok központi fekete lyukaiig - most pedig sikerült egy törpenóvában is kimutatni a jelenséget.
| |
|
|
|
Az SuWt 2 katalógusjelű planetáris ködből látszólag teljesen eltűnt a gázfelhőt ledobó vörös óriáscsillag után visszamaradt fehér törpe.
| |
|
|
|
A NASA Spitzer infravörös űrtávcsöve különleges gyűrűt fedezett fel egy erősen mágneses csillagtetem körül.
| |
|
|
|
Detektálták két történelmi szupernóva visszfényét több száz évvel feltűnésük után, s így sikerült meghatározni, milyen csillagok robbantak fel.
| |
|
|
|
Az ESO VLT távcsőegyüttesének teleszkópjaival részleteket detektáltak a Nagy Magellán-felhő egyik szuperóriás csillagát övező porgyűrűben.
| |
|
|
|
A NASA Swift mesterséges holdjának és a véletlen szerencsének
köszönhetően a csillagászat történetében először sikerült közvetlenül az elejétől nyomon követni egy szupernóva-robbanást.
| |
|
|
|
A NASA Swift mesterséges holdja a múlt hónap végén óriási energiájú flert
észlelt egy fiatal vörös törpecsillagon.
| |
|
|
|
Rendkívül szoros közelségben keringenek egy frissen felfedezett négyes rendszer törpecsillagokból álló párjai. Az objektum kialakulását nehéz megmagyarázni jelenlegi csillagkeletkezési elméleteinkkel.
| |
|
|
|
Felfedezték a Tejútrendszer legfiatalabb szupernóva-maradványát, amelynek robbanása mindössze 140 évvel ezelőtt történt. A rádió- és röntgenmérések alapján jól látszik a forró gázfelhő gyors tágulása.
| |
|
| Amerikai csillagászok felfedezték a nagyon ritka, tisztán szénből álló légkörű fehér törpecsillagok első, globális rezgéseket végző képviselőjét. | |
|
|
|
A Napunkhoz hasonló csillagok rezgéseinek tanulmányozása olyan meglepő eredményekre is vezethet, melyek alapján megállapítható az égitestek keletkezési helye és a születésük óta megtett útjuk.
| |
|
|
|
Ultraibolya és rádiócsillagászati képek kombinálásával fiatal csillagokat találtak az M83 galaxis peremvidékein, amelyek tanulmányozása elősegítheti az Univerzum legelső csillaggenerációjának megértését.
| |
|
|
|
Egy nemzetközi kutatócsoport felfedezte az eddig ismert leghidegebb barna törpét, melynek felszínén mindössze 350°C a hőmérséklet. A parányi égitest prototípusa lehet a csillagok és bolygók közé eső ún. Y törpéknek.
| |
|
| Spanyol csillagászok valószínűleg egy minden eddiginél kisebb tömegű exobolygó nyomára bukkantak egy vörös törpecsillag rendszerében. | |
|
|
|
Szűk három héttel a március 19-i villanás után a Hubble Űrtávcső megörökítette a maximumában szabadszemes fényességű gammakitörés utófénylését.
| |
|
|
|
A Chandra röntgenműhold felvételei segítségével először
sikerült kimutatni nyaláb alakban koncentrálódó röntgensugárzást egy alig 1 millió éves fiatal csillag esetében.
| |
|
| Éppen kialakulóban lévő óriásbolygót fedeztek fel egy alig százezer éves csillag korongjában. | |
|
| Egy ultrahideg törpe kettőscsillag újonnan felfedezett tagjának tömege az elméleti bolygó-csillag határ közelében van. | |
|
|
|
A SuperWASP felmérés az elmúlt hat hónap alatt tíz új fedési exobolygót fedezett fel, s ezzel a jelenleg legsikeresebb kistávcsöves bolygókereső projektté vált. Közben a CoRoT űrtávcső is talált két fedési bolygót.
| |
|
|
|
A NASA kutatóinak sikerült azonosítani a legkisebb, csillagmag összeomlása közben keletkezett fekete lyukat. Az objektum tömege nagyon közel van az elméletek által jósolt alsó határhoz.
| |
|
| Egy nemzetközi kutatócsoportnak első alkalommal sikerült valószínűsítenie a CM Draconis jelű szoros kettőscsillag körül egy bolygó jelenlétét. | |
|
|
|
A valaha észlelt legnagyobb energiakibocsátású gammakitörés optikai megfelelője sötét égről akár szabad szemmel is észlelhető volt - 7500 millió fényév távolságból!
| |
|
|
|
Az öt bolygóval övezett 55 Cancri érdekes lehetőséget kínál
annak tesztelésére, hogy más bolygórendszerekben is érvényes lehet-e a
Naprendszer esetében máig nem teljesen tisztázott hátterű Titius-Bode szabály.
| |
|
|
|
Egyszerű szerves molekulákat és vízgőzt mutattak ki nagy mennyiségben több fiatal csillag protoplanetáris korongjában a Spitzer infravörös űrteleszkóppal.
| |
|
|
|
A magyar-amerikai Hungarian Automated Telescope Network legújabban felfedezett exobolygója egy szélsőséges felszíni hőmérsékletű, ún. "nagyon forró Jupiter" típusú planéta.
| |
|
| A központi csillagunkhoz igen hasonló tau Bootis esetében sikerült első ízben megfigyelni a mágneses tér átfordulását. | |
|
| Kölcsönható csillagszelek nagyenergiájú röntgensugárzását detektálták az éta Carinae kettőscsillag komponensei közötti térrészből. | |
|
|
|
A földi bioszférára is veszélyes lehet a csillagászati értelemben közeli WR 104 jelű rendszerben bekövetkező szupernóva-robbanás, ami a következő néhány százezer év során bármikor megtörténhet.
| |
|
| A Deep Impact szonda - következő úticélja felé haladva - legnagyobb távcsövével már ismert exobolygójú csillagokat vizsgál további kísérők felfedezése érdekében. | |
|
|
|
A Napunkhoz hasonló közeli csillagokat övező porkorongok vizsgálata arra utal, hogy akár minden ötödik ilyen csillag körül Földhöz hasonló kőzetbolygók keletkezhetnek.
| |
|
|
|
Egy népes kutatócsoport olyan bolygórendszert fedezett fel, amely a Jupiterhez és a Szaturnuszhoz hasonló két bolygójával arányait tekintve nagyban emlékeztet a Naprendszerre.
| |
|
|
|
A Chandra röntgenműhold négy évvel korábban készült felvételein
felfedeztek egy pontforrást, amiről elképzelhető, hogy az NGC 1404 galaxisban feltűnt SN 2007on szupernóva szülőcsillaga.
| |
|
| Egy amerikai kutatócsoport a Jupiterhez kísértetiesen hasonló bolygót talált egy Nap típusú csillag körül. Nem kizárt, hogy a későbbiekben belső kőzetbolygókat is sikerül felfedezni a rendszerben. | |
|
|
|
A csillagot övező porfelhőről visszavert fény változásai alapján nagy pontossággal meghatározták egy hosszú periódusú pulzáló szuperóriás távolságát. A kutatócsoport magyar tagja Szabados László.
| |
|
|
|
Mióta a csillagok fejlődésére vonatkozó elméletek alapján
tudjuk, hogy évmilliárdok múlva Napunk is vörös óriássá válik, izgat bennünket a kérdés: mi lesz a Föld, s reménybeli utódaink sorsa az esemény bekövetkeztekor?
| |
|
|
|
A 160 ezer fényévre lévő kísérőgalaxisunkban rejtőzködő nagytömegű fekete lyuk dobhatta ki a galaxisközi térben nagy sebességgel száguldó HE 0437-5439 jelű csillagot.
| |
|
|
|
Az ESO VLT interferométerével sikerült feltérképezni egy
nagyon fiatal, még születőben lévő csillag közvetlen környezetét, s
folyamatában megfigyelni a csillaggá váláshoz szükséges tömeg
begyűjtését.
| |
|
|
|
A meglepően sűrű csillagközi anyagon átrepülő delta Velorum körül szabályos fejhullám alakult ki, amely látványosan "felizzik" a hősugarak tartományában.
| |
|
|
|
Egy új spektroszkópiai vizsgálat szerint a nyári
égbolt egyik legfényesebb, kékesfehér színű csillaga nagy
valószínűséggel éppen a vörös óriás állapot felé tart.
| |
|
| Egy 170 fényévre lévő barna törpecsillag kísérőjéről elképzelhető, hogy hatalmas ősbolygók ütközésének maradványa. | |
|
|
|
Az Űrteleszkóp felvételén látható protoplanetáris felhő szokatlan alakjának lehetséges magyarázata, hogy a kialakulóban lévő bolygórendszer környezetében sűrű csillagközi anyag található.
| |
|
|
|
Az XMM-Newton röntgenteleszkóp mérésein alapuló eredmények szerint a neutroncsillagok tömege nagyobb, mérete pedig kisebb is lehet annál, mint amit az aktuális modellek jeleznek.
| |
|
|
|
A pulzárokhoz hasonlóan viselkedő fehér törpék lehetnek a kis energiájú kozmikus sugarak forrásai.
| |
|