hirek.csillagaszat.huA Magyar Csillagászati Egyesület hírportálja
      
 
 
Főoldal
     
Nyomtatás Elküldés e-mailben

2005 a csillagászati hírekben

Szerző: Kiss László | 2006. január 05., csütörtök
2005-ös összefoglalónk kísérletet tesz a tavalyi év legérdekesebb híreinek áttekintésére. Soha nem látott aktivitás jellemezte a Naprendszer kutatását: a Huygens leszállt a Titan felszínére, a Deep Impact "lebombázta" a Tempel 1 üstököst, a Hayabusa pedig szinte megérintette az Itokawa felszínét. Exobolygók, gammavillanások, szupernóvák: 2005 címszavakban.
felhívás

A tavalyi év bővelkedett a látványos új eredményekben, melyekről bőségesen beszámolt a szaksajtó és a tömegtájékoztatás – néha eléggé változó színvonalon. Az alábbiakban a Sky and Telescope hírarchívuma alapján összefoglaljuk a 2005. év legnagyobb visszhangot kiváltó felfedezéseit, űrkísérleteit, ritka csillagászati eseményeit, amelyek a nagyközönség számára is közelebb hozták a csillagok rejtélyes világát. 

A Huygens megérkezett a Titanra

2005 egyből az év egyik legnagyobb szenzációjával indult. Hét és fél éves utazás után ugyanis megérkezett a Cassini szonda Huygens leszálló egysége a Szaturnusz legnagyobb holdjának, a Titannak a felszínére. A január 14-i leszállás után összesen 2,5 órán át működő Huygens látványos képeket közvetített ereszkedése közben, majd leszállás után a Titan felszínéről, amivel egy korábban teljesen ismeretlen világ részletei tárultak szemeink elé. Vízjeget és kigázolgó metán talált a hold felszínén, ködös és szeles atmoszférát, folyásnyomokra utaló felszíni csatornákat, illetve mindenfelé a földi eróziós folyamatokra emlékeztető hatások nyomát. A planetológusok számára még évekig tartó munka lesz a Huygens adatainak elemzése, illetve a kutatások során felmerülő kérdések megválaszolása. Ugyanakkor érdekes, hogy a Cassini a távolból nem akadt a várt metántavak és -tengerek nyomaira – talán csak időszakosan nedves a hold felszíne. Akárcsak sok földi sivatagban, a szárazság idején is a vízformálta eróziós nyomok dominálnak a felszínen, amelyek egy-egy rövid, de annál kiadósabb esőzés alatt keletkeznek.

2005 a csillagászati hírekben

A Titan felszíne a Huygens kamerájával, 2005. január 14-én. A kép közepén látszó két "nagy" szikla valójában kis kő: a bal oldali 15 cm-es, a középen levő 4 cm-es lehet.

Exobolygó-kutatás

2005-ben volt éppen tíz éve, hogy felfedezték az 51 Pegasi bolygóját, ami az első Naprendszeren kívüli bolygó volt. Azóta robbanásszerű fejlődésen ment keresztül a terület, ami mára a csillagászat egyik legdinamikusabb ágává vált. A legsikeresebb felfedezési módszer továbbra is a csillagok látóirányú sebességében bekövetkező parányi változások kimérésén alapul, és az így felfedezett exobolygók száma közelít a 160-hoz.

2005 a csillagászati hírekben

A 2M 1207 jelzésű barna törpe (szürke körrel a helye), illetve bolygója (rózsaszín pötty).

Noha a korábbi években többször is bejelentették, úgy tűnik, 2005 hozta el ténylegesen az első közvetlen képet egy exobolygóról. Májusban jelentették be, hogy az ESO VLT műszereivel megerősítették a 2M 1207 jelzésű barna törpe alig 5 jupitertömegű kísérőjének létét. A felvett képek alapján a két égitest egymás körül kering, legalább 55 Cs.E. távolságban (kb. a Neptunusz naptávolságának kétszerese), amihez legalább 1000 éves keringési periódus tartozik.

Ezalatt a más technikával megfigyelők sem lustálkodtak. Év közben sorra érkeztek a bejelentések az újabb fedési exobolygókról, melyek a Földről nézve átvonulnak csillaguk előtt, amit a csillag fényességének kicsiny csökkenése árul el. Év végére már 9 ilyen exobolygót ismertünk meg, közülük többet amatőrcsillagászok is megfigyeltek CCD-kamerákkal. Talán a legkülönlegesebb amatőr észlelés május végén történt, amikor új-zélandi amatőrcsillagászok részt vettek egy gravitációs mikrolencse fénygörbéjét eltorzító exobolygó felfedezésében. A mindössze 3 jupitertömegű bolygó csillaga a Tejútrendszer központja irányában látszik, így jelenleg ez az egyik legtávolabbi ismert exobolygó.

2004 MN4: a mindenkori ijesztgető

Év elején került be először a hírekbe a nemrégiben felfedezett, 2004 MN4 jelű földsúroló kisbolygó, miután a számítások arra utaltak, hogy 2029-ben 1 a 38-hoz eséllyel találta volna el a Földet. Archív fotók átvizsgálása után persze kiderült, hogy 2029-ben biztosan nem fog ütközni a Földdel: nagyon precíz radarmérésekkel sikerült pontosítani a pályáját, ami alapján 2029. április 11-én 30 ezer km-rel a Föld felszíne felett fog elhaladni. 320 m-es becsült átmérőjével a legnagyobb közelség idején 2 ívmásodperces lesz a korongja, ami nagyobb nagyítású amatőr távcsövekkel érzékelhető lesz. Év végén a (bulvár)sajtó ismét felfedezte az égitestet, de a becsapódással való riogatáson kívül nem volt sok oka az újabb érdeklődésnek...

A "tizedik bolygó" és a Plútó holdjai

A Naprendszer peremvidéke egyre jobban benépesül: év közepén kiújult a "tizedik bolygó" vitája, miután egy amerikai csoport a Plútónál is nagyobb égitestet fedezett fel. A 2003 UB313 jelű Kuiper-objektum kétszer messzebb van a Plútó átlagos naptávolságától, ugyanakkor pályája 44 fokkal hajlik az ekliptikához – nem csoda, hogy eddig elkerülte a felfedezést. Később az is kiderült, hogy holdja is van, ami kb. százszor halványabb a 2003 UB313-nál; átmérője talán a tizedrésze lehet. A Nemzetközi Csillagászati Unió vonatkozó szakbizottsága jelenleg is foglalkozik a kérdéssel, megkaphatja-e a nagybolygó státust, vagy csak a jelenleg ismert legnagyobb Kuiper-objektum marad...

2005 a csillagászati hírekben

A jelenleg ismert legnagyobb Kuiper-objektumok és a Hold összehasonlítása.

Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy a Plútó is szolgált meglepetésekkel: a Hubble Űrtávcsővel két új holdat fedeztek fel körülötte, amivel háromra nőtt a Plútó ismert kísérőinek száma. Segítségükkel pontosabban megmérhetjük a Plútó tömegét, illetve létük érdekes kérdéseket vet fel a Kuiper-objektumok kialakulásával kapcsolatban.

Üstökén az üstököst – és a kisbolygót!

A szó szoros értelmében fantasztikus űrkísérlet zajlott le július elején: a Deep Impact szonda 372 kg tömegű becsapódó egysége látványos robbanást okozva  eltalálta a Tempel 1-üstökös magját. A 37 ezer km/h-s sebességgel becsapódó eszköz 5 tonna dinamitnak megfelelő robbanási energiát szabadított fel, amivel markáns anyagkidobódást váltott ki az üstökösmag felszínéről. Az űrszonda mérései alapján kb. 10 ezer tonnányi anyag repült ki, ami arra utal, hogy a mag felszíni anyagát elsősorban csak önmaga gravitációs tere tartja össze. A mag átlagos sűrűsége mindössze 0,6 g/cm3, azaz feltehetően igen porózus szerkezetű. A becsapódó test valószínűleg 100 m széles és 30 m mély krátert vájhatott. Az előzetes eredmények szerint a Tempel 1 anyaga ténylegesen a Naprendszer legősibb korszakának hírvivője, noha bizonyos karbonátok és agyagfélék elõfordulását nehezen lehet folyékony víz egykori jelenléte nélkül megmagyarázni, azaz  a Tempel 1 története közel sem volt olyan egyszerű, mint az korábban hittük.

Maga a Deep Impact szonda teljes működőképességét megõrizve halad a bolygóközi térben, és ha sikerül meggyõzni a NASA költségvetését felügyelõ szerveket, 2008-ban meglátogathatja a 85P/Boethin-üstököst is.

2005 a csillagászati hírekben

A Tempel 1 magja az éjszakai oldal felől, közvetlenül a becsapódás után.

Az év utolsó hónapjaiban azután újabb parányi égitest került szondaközelbe: a japán Hayabusa szonda a 25143 Itokawa jelzésű kisbolygót látogatta meg. Noha kiderült, hogy a felszíni egység nem vett mintát a kisbolygóból, illetve váratlan technikai problémák léptek fel, maga a szonda 2007-ben elindul vissza a Föld felé, hogy 2010-ben visszatérő kapszulája landolást kíséreljen meg Nyugat-Ausztráliában.

Robbanó csillagok

A gammavillanások (GRB-k) területén fontos felfedezések történtek a tavalyi esztendőben. A mindössze pár pillanatig feltűnő GRB-k évtizedek óta számtalan megoldatlan kérdést vetettek fel a nagy energiájú jelenségeket tanulmányozó asztrofizikusok számára. Az elmúlt tíz évben bebizonyosodott, hogy kozmológiai távolságokon történő robbanásokról van szó, és az is kiderült, hogy két, jól elkülönülő osztályba sorolhatók. A rövid GRB-k általában csak pár tizedmásodpercig, vagy még ennél is rövidebb ideig tartanak, szemben a  hosszú GRB-k sok másodperces, akár néhány perces láthatóságával (űrbéli gammaobszervatóriumok műszereivel). Utóbbiak valószínûleg nagyon nagy tömegű csillagok összeomlása során keletkeznek, míg a rövid GRB-kre vonatkozó elméletek kompakt kettőscsillagok (neutroncsillag–fekete lyuk, neutroncsillag–neutroncsillag) összeolvadását vázolták fel.

Május 9-én és július 24-én egy-egy rövid GRB tűnt fel, melyek az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékot adták az összeolvadásos elmélet helyességére. A július 24-i jelenség utófénylését 35 órán keresztül sikerült megfigyelni a látható fény tartományában is, ami alapján a távolságát is meg tudták becsülni. Egy idős elliptikus galaxis külső régiójában történt a robbanás, azaz kizárható, hogy  nagytömegű csillag összeomlásával lett volna kapcsolatos.  

Gammavillanások azonban nem csak milliárd fényévekről érkeznek, mint arra több jelenség emlékeztette is a csillagászokat. A SGR 1806-12 jelű kitörés ugyan 2004. december 27-én történt, azaz 4 nappal 2005 előtt, az általa kiváltott érdeklődés az egész év folyamán érezhető volt. Igaz, hogy csak 0,2 másodpercig tartott a jelenség, de a valaha észlelt legfényesebb Naprendszeren kívüli gammavillanásként még a telekommunikációs műholdak működését is megzavarta! A megfigyelések és elméletek szerint a jelenség egy nagyon erős mágneses terű neutroncsillag, egy magnetár kitörése volt. November 3-án pedig ismét egy magnetár-kitörés vetett nagyobb hullámokat, mivel a 12 millió fényévre levő M81-M82 galaxisok irányából érkezett. Ha tényleg bennük történt a robbanás, akkor a SGR 1806-12 extragalaktikus megfelelőjét észlelték a műszerek, azaz elképzelhető, hogy új típusú gammakitöréssekkel állunk szemben.

2005 a csillagászati hírekben

Az SN 2005cs az Örvény-ködben.

A szupernóva-robbanások kutatása szintén lendületesen zajlott. Év végéig már kiosztották az SN 2005mx jelölést is, azaz közel 400 extragalaktikus szupernóvát találtak a különböző kutatócsoportok. Az amatőrcsillagászok részvétele a szupernóva-vadászatban minden eddiginél erősebb volt: év közepén fedezte fel a Tim Puckett vezetésével működõ amatőr csoport a 100. szupernóváját (SN 2005cy). Legalább ekkora visszhangot váltott ki a fantasztikus memóriájú  veterán észlelő, az ausztrál Robert Evans is, aki augusztus 4-én 40. szupernóváját fedezte fel – vizuálisan (SN 2005df)!

Égi látványosságok

2005-ben két napfogyatkozás dobogtatta meg a ritka égi jelenségekre vadászók szívét. Az április 8-i eseményt kevés magyar szem követte, mivel a Föld túloldalán, a Csendes-óceán déli területein volt látható az alig 33 másodpercig teljes fogyatkozás. Ezzel szemben az október 3-i gyűrűs napfogyatkozás a láthatóság sávjának közelsége folytán soha nem látott expedíciós aktivitást hozott. A Magyarországról a felhők miatt nehezen észlelhető részleges jelenséget is sokan látták, ám meglepően nagy számban indultak megfigyelők Spanyolországba és Észak-Afrikába, ahonnan az árnyéksáv közepéről fantasztikus felvételeket készítettek. Mindez jó előkészület volt az idei, törökországi teljes napfogyatkozáshoz, amiről remélhetõleg mi is részletesen be fogunk majd számolni.

2005 a csillagászati hírekben

Magyarországról részleges napfogyatkozást figyelhettünk meg (az MCSE Kunszentmártoni Helyi Csoportjának felvétele)

Év elején az üstökösök szerelmeseit hozta lázba a Machholz-üstökös, amely január elején a Fiastyúk közelében vonult el, szabad szemmel is észrevehető fényességű égitestként. Pár nappal később fényes sarki fény tűnt fel, amit szintén sokan megörökítettek. Az egzotikusabb objektumok iránt érdeklődők az M51 (Örvény-köd) galaxisban felrobbant szupernóvát észlelhették kisebb távcsövekkel is a nyár folyamán. A Mars őszi szembenállása "menetrend szerint" hozta a média torz híreit, ugyanakkor a távcsöves megfigyelők nagyon jó körülmények közepette követhették bolygótestvérünk felszíni eseményeit.

Új év, új hírek

Természetesen a fenti áttekintés éppen csak a jéghegy csúcsa. A csillagászat  roppant dinamikusan fejlődő tudomány, aminek eredményeit még felületesen áttekinteni is nagyon nehéz feladat. Ami azonban bizonyos: az új év szintén sok újdonságot fog hozni, melyek közül a legérdekesebbek akár teljesen váratlan felfedezések is lehetnek. Pontosan ez az, ami miatt érdekes minden tudomány, így a csillagászat is.

 

Ajánlat: a Sky and Telescope 2005-ös összefoglalója

Érdemes elolvasni kapcsolódó cikkeinket is!
Könyvajánló - Meteor csillagászati évkönyv 2006

Könyvajánló - Meteor csillagászati évkönyv 2006

A Magyar Csillagászati Egyesület kiadásában megjelent a Meteor csillagászati évkönyv 2006. évi kötete.

Magyar diáksiker Athénban

Magyar diáksiker Athénban

Három magyar diák is szerepelt a Sky Watch csillagászati verseny nyertesei között. Mohácsi István, Nagy Zsófia és Szám Dorottya Athénban vették át nyereményüket a november utolsó hétvégéjén megtartott ünnepségen.

Hasznos linkek:
Hozzáadás a Netvibeshoz
Ha az előző gombra kattint, személyes Netvibes kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Netvibes személyes kezdőlapját a www.netvibes.com cím alatt próbálhatja ki. A Netvibes már magyar nyelven is elérhető!
Ha az előző gombra kattint, személyes Google kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Google személyes kezdőlapját a www.google.com/ig cím alatt próbálhatja ki.
Ha az előző gombra kattint, személyes Yahoo kezdőlapján keresztül azonnal értesülhet portálunk legfrissebb cikkeiről. Ha még nem ismeri, a Yahoo személyes kezdőlapját a my.yahoo.com cím alatt próbálhatja ki.
Add a Startlaphoz
A Startlap saját linkek szolgáltatása segítségével könnyedén eltárolhatja az Önt érdeklő oldalak linkjeit.
RSS:
RSS
RSS-csatornánk tartalmazza a portál összes legfrissebb hírének címét, rövid leírását, valamint egy linket a teljes cikkre. Segítségével hatékonyan nyomon követhető, hogy az oldalon mikor jelenik meg új anyag. Az RSS-formátum olvasását a Mozilla Firefox, az Opera és az Internet Explorer (7.0 verziótól) böngészők beépített módon támogatják, de az internetről számos erre a célra készített ingyenes célszoftver is letölthető.
Linktér:
Linkter.hu
A Linktér segítségével könnyedén megoszthatja másokkal az interneten fellelt cikkeket, írásokat. A Linktéren a beküldött cikkeket az olvasók rangsorolják, ily módon az olvasók szerkesztők is egyben.
Linkek.hu:
Linkek.hu
A Linkek.hu egy olyan népszerű weboldal, ahol az interneten fellelt oldalak linkjeit elmenthetjük és igény szerint megoszthatjuk azokat másokkal.