Évszázadok óta ismertek a Hold felszínén hirtelen jelentkező felfénylések, elhalványodások, melyekre még a mai űrkutatási eredmények mellett sincs egyértelmű magyarázat.
A Hold felszínén vagy annak közvetlen közelében nagyon ritkán megfigyelhető jelenségek a Tranziens (Időszakos) Holdi Jelenségek (Transient Lunar Phenomena, röv. TLP vagy más elnevezéssel Lunar Transient Phenomena, röv. LTP). A rövid ideig látszó tünemény lehet egy kis terület felfénylése, elszíneződése vagy esetleg elhomályosodása, elsötétülése, illetve ezek kombinációja. Megfigyeléseik több évszázadra nyúlnak vissza: biztosan a XVIII. és XIX. századig, de már legalább 400 évre visszamenőleg, sőt a kora középkorból is vannak utalások. Mivel a Hold felszínének kis területét érintő, nagyon nehezen észlelhető jelenségekről van szó, sok beszámoló nem tekinthető hitelt érdemlőnek. A Holddal foglalkozó szakemberek a megfigyeléseknek mintegy 20%-át tartják valódi, vagy nagyon valószínű TLP-nek, ugyanakkor többen még a jelenségkör létezését is vitatják. Legtöbb leírás vagy a holdi napfelkelte és napnyugta megfigyelési geometriájából adódó fotometriai jelenséget ir le, vagy pedig a földi légkör, esetleg a műszer elégtelen felbontása által előidézett műterméket. Emiatt egy hiteles TLP-megfigyelés a holdészlelők "Szent Grálja".
Egy 1953. november 15-én 01:00 UT-kor készített fotón rejtélyes felfénylést örökített meg Dr. Leon Stuart amerikai amatőrcsillagász. A NASA Clementine űrszondájának felvételei alapján lehet, hogy egy nagyobb meteor becsapódásáról volt szó, ami talán az éppen akkor jelentkező Leonidák meteorrajhoz tartozhatott (kép: A. P. S. Crotts által közzétéve, Columbia Egyetem).
Részletes fizikai megfigyelések hiányában még ma is nagyon nehéz a TLP-k okát megtalálni, amit az is jelez, hogy mennyire változatos magyarázatok jelentek meg, kezdve a holdi vulkánosságtól, az árapályhatás következményeitől, egészen a holdfelszín elektrosztatikus feltöltődése nyomán végbemenő kisülési jelenségekig és hasonló, egzotikus mechanizmusokig. Meteorok becsapódása is okozhat "TLP-t", ugyanis ma már tudjuk, hogy sporadikus és rajmeteoroknak a Hold felszínébe történő becsapódása a Földről megfigyelhetö fényfelvillanással jár. Ezt azonban nem soroljuk a valódi, azaz a Hold belső geológiai és geofizikai jelenségei által előidézett TLP-k közé.
Az Apollo-program mérési eredményeiből már régóta ismert például, hogy a Hold ma ismert legaktivabb TLP-helye, az Aristarchus-plató felett a radon 222-es izotópja nagy mennyiségben fordul elő, továbbá bizonyos holdrengési helyek és TLP előfordulási helyek egybeesnek vagy közel vannak egymáshoz, azonban egészen a legutóbbi időkig nem végeztek alaposabb vizsgálatokat az egybeeséssel kapcsolatban.
Gyakori TLP-helyek a Hold felénk forduló oldalán (kép: A. P. S. Crotts, Columbia Egyetem).
Arlin P. S. Crotts, a Columbia Egyetem kutatója részletes statisztikai vizsgálatokat végzett a Cameron és Middlehurst által összeállitott klasszikus TLP-katalógusokra alapozva a holdi tranziens jelenségek lehetséges fizikai magyarázatának azonosítására. Crotts szoros összefüggést talált a TLP előfordulási helyek és a holdrengések, valamint azok felett az Apollo (1971) és Lunar Prospector (1998) holdszonda által mért radon 222-es izotópjának a háttérhez képest sokkal nagyobb jelenléte között. Továbbá a radon-222 radioaktiv bomlásterméke, a polónium-210 előfordulásával is korrelációt mutatnak a TLP-helyek. Szoros korrelációt mutat tízből hét TLP-aktív terület a Hold tőlünk látható oldalán, de három nem. Ezek alapján úgy tűnik, statisztikailag jelentős kapcsolat mutatható ki a TLP-k és a Hold felszíni kőzeteiböl, illetve a felszín alól kiszivárgó, a Földön jellemzően tektonikus aktivitási helyekhez kapcsolódó radioaktiv anyagok előfordulása között.
A történethez az is hozzátartozik, hogy Crotts eredetileg kozmológus és előtte nem foglalkozott a Hold geológiájával. A 2007. június 27-én megjelent híradásban még a Hold felszíne alatti nagy vízjégkészletek kigázosodásával kiszállított radioaktiv anyagokról írt. A közleményt július 19-én azonban kijavította, hiszen minden holdkutató tudja az Apollo és Luna expedíciók Földre hozott kőzetmintáiból, hogy a Hold nagyon száraz égitest, kőzeteiben rendkívül csekély vízmennyiséggel. Ráadásul semmilyen újabb mérés nem utal nagy mennyiségű felszín alatti vízjégre. Crotts ezután már nem is érvelt ezzel, így továbbra sem tudjuk, hogy minek a fényét, színét vagy elsötétülését látjuk egy TLP során. A NASA Clementine űrszondájának adatai alapján sokan azt tartják valószínűnek, hogy a ma is létező gyenge holdi vulkánosság, esetleg annak piroklasztikus (hamu- vagy porvulkán) formája lehet bizonyos TLP-k magyarázata.
A Cerro Tololo Obszervatóriumban Crotts és munkatársai egy 15 cm-es távcsövet állítottak fel a TLP-k fürkészésére (kép: A. P. Crotts, Columbia Egyetem).
Crotts és munkatársai a chilei Andokban található Cerro Tololo Obszervatóriumban egy 15 cm-es holdmegfigyelő távcsövet állítottak üzembe, amivel rendszeres TLP-megfigyeléseket terveznek. Mint arról korábban beszámoltunk, a SELENE holdszondával kezdetét vette a Hold kutatásának reneszánsza és a közeljövő többi holdprogramjától is fontos felfedezéseket várunk a TLP-kkel kapcsolatban. Az amatőrcsillagászoknak pedig továbbra is fontos szerepe lesz a rövid időtartamuk miatt nehezen detektálható TLP-k és átalában a Hold megfigyelésében.
Kapcsolódó linkek:
