Az eddig felfedezett legfényesebb és legnagyobb tömegű galaxisok az Univerzum hajnaláról, melyekben fantasztikus sebességgel zajlik a csillagok keletkezése.
Speciális műszerek kombinálásával felfedezték a távoli, azaz fiatal Világegyetem különlegesen nagy csillagvárosait, melyeket eddig a bennük levő sűrű porfelhők miatt nem sikerült azonosítani. Ezek a galaxisok rendkívül nagy energiakibocsátásúak, ami annak eredménye, hogy a Tejútrendszerben ma észlelhető csillagkeletkezésnél ezerszer gyorsabban termelik az új csillagokat. Fényük nagy részét azonben elnyeli a körülöttük lévő por és gáz, amin csak az infravörös tartományban tudunk átlátni.
A mintegy 12 milliárd fényévnyire található galaxisokat abban a korszakban látjuk, amikor a Világegyetem kora kb. 2 milliárd év volt. Ezek az eddig felfedezett legfényesebb és legnagyobb tömegű galaxisok ebben a távolságban. A kisebb és halványabb galaxisok sokkal gyakoribbak voltak a korai időszakban, mivel az óriásgalaxisok kialakulása kisebb építőkockák összeolvadásának eredménye, amihez hosszabb időre van szükség.
Balra az AzTEC, középen a COSMOS, jobbra a Hubble képe a galaxisokról.
G. Fazio (Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics) és munkatársai a szubmilliméteres hullámhossztartományban működő speciális műszert használtak a felfedezéshez. Az elektromágneses színkép ezen tartományában a csillagközi por- és gázfelhők átlátszanak, így még a Hubble Űrtávcső számára is láthatatlan galaxisok válnak észlelhetővé. A "rejtőzködő" galaxisokat először a James Clerk Maxwell teleszkóp AzTEC kamerájával rögzítették. Ezután a hét legfényesebb galaxisról végeztek további megfigyeléseket a Hubble és a Spitzer űrtávcsövekkel, illetve a VLA rádiótávcső-hálózattal. A mérések célja annak tisztázása volt, hogy az azonosított objektumok valóban egyedi galaxisok-e, vagy pedig csak távoli galaxishalmazok képe olvad össze látszólag.
A pontos koordináták ismeretében kiderült, hogy a Hubble képein (szinte) semmi nem látható a megadott pozíciókon, ami igazolta, hogy sűrű porfelhőkbe burkolózó rendszerek. A Spitzer infravörös kamerájával már sikerült detektálni a galaxisokat, míg a VLA-val csak a legközelebbi kettőt. Az adatok összetételével megbecsülhetővá vált az objektumok vöröseltolódása, ami öt esetben nagyobb 3-nál. Ez az jelenti, hogy távolságuk mintegy 12 milliárd fényév. Az óriási távolság ellenére rendkívül fényes szubmilliméteres sugárzásuk elárulja a bennük zajló aktív csillagkeletkezést, melynek becsült sebessége a kozmikus környezetünkben ma észlelhető értéknek mintegy ezerszerese.
Az eredményeket részletező szakcikk az Astrophysical Journalban fog megjelenni.
Forrás: CfA PR 2007-21
Kapcsolódó hír:
A korai Univerzum legkisebb galaxisai
