2005. január 14-én landolt a Cassini-Huygens misszió leszállóegysége a Titan holdon.
A Szaturnusz Christiaan Huygens által felfedezett Titan nevű holdja már régóta a szakemberek érdeklődésének középpontjában állt. Ez az egyetlen hold a Naprendszerben, amely vastag, főként nitrogénből álló légkörrel rendelkezik. A vastag légkörben jelen levő anyagok azonban teljes ködbe burkolták a hold felszínét a kutatók elől.
A helyzet akkor változott csak meg gyökeresen, amikor hét év utazás után a Cassini-Huygens űrszondapáros megérkezett a gyűrűs bolygó rendszerébe. A Cassini anyaszondáról levált Huygens a vastag légkörön keresztül mintegy 2 óra 28 percig ereszkedett, miközben 430 km/órás széllökéseket is regisztrált. Talajt érését követően mintegy 70 percig sugárzott vissza még adatokat a Cassini-szondára, mielőtt az a holdrendszerben haladva kikerült volna hatósugarából. A felszínre leereszkedett szonda jeleit a földi, roppant érzékenységű rádiótávcső-hálózatok még 2 órán keresztül vették. Ezzel a teljesítményével jelenleg a Huygens a legtávolabbi, idegen égitestre simán leszállt, ember alkotta eszköz.
Fantáziakép-sorozat a Titan holdra leszálló Huygens-egységről (forrás: ESA)
A leszállás során, illetve ezt követően elvégzett vizsgálatok hatalmas mennyiségű adathalmazt eredményeztek. Hasonló adattömeget jelentenek a Cassini által végzett mérések, amely immár 60 alkalommal haladt el igen közel a Titan hold mellett. Az adatokból sok szempontból a Földre rendkívül hasonló világ képe bontakozott ki. Számtalan ismerős formáció, hegységek, völgyek, folyómedrek voltak felismerhetők a képeken - ugyanakkor számos, scifibe illő érdekességnek is otthon ad a hold. Például - bár a pontos összetételről még folyik a szakemberek vitája - a hegységeket a -179 Celsius-fokon kőzetként viselkedő jég, valószínűleg vízjég alkotja. Kiderült, hogy bár a holdon hullik eső is, ennek anyaga nem víz, hanem etán vagy metán, amely akár folyókba, tavakba is összegyűlhet. Bár maga a Huygens nem észlelt metántavakat és folyókat, a későbbi vizsgálatok megerősítették metánnal töltött területek létezését, főképpen a magasabb holdrajzi szélességeken. Sőt kiderült, hogy maga a Huygens is egy kiszáradt folyómederben landolt. Valószínű, hogy a folyót tápláló metánfolyam az adott időszakban a talaj mélyebb rétegeibe húzódott vissza. A felső légkörben keletkező szerves anyag pedig szintén lassan leülepszik a hold felszínére, és ott a jégszemcsékkel keveredve homokszerű anyagot alkot, amely a szél hatására hosszan elnyúló dűnékbe rendeződik.
Érdekes felszínformációk a felszínen. Folyómedrek és eróziós nyomok (fent), a leszállóhely közvetlen környezetének eróziós nyomai (balra lent), valamint a felszíni áramlások által kivájt talajból kiálló fényes gerincek (jobbra lent)
Mivel maga a Huygens-szonda is észlelt a leszállóhelytől nem messze elhelyezkedő két dűnét, a holdról készült nagyfelbontású felvételeken a dűnék helyének elemzésével lehetővé vált a szonda pontos leszállóhelyének meghatározása is.
A Huygens szonda egyike a legsikeresebb űrszondáknak. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy 6 különféle tudományos műszere által gyűjtött adatok még öt év után is várhatóan további évekre elegendő anyagot szolgáltatnak a kutatók számára. Az anyaghalmaz pedig még tovább gyarapodhat, mivel a Cassini-szonda programjában idénre további öt, a Titan holdat megközelítő manőver szerepel.
Forrás: Science Daily, 2010. január 15.
